"Aranyba menekülnek az indiai háztartások"
Az év elején nyolcvankét százalékkal megugrott az arany importja Indiában. Eddig jellemzően szeptemberben volt az aranyvásárlási hullám csúcspontja az országban, azonban a kormány bankjegykivonási akciója miatt már az első hónapokban óriási aranyfelhalmozásba kezdtek az indiaiak.
Februárban hihetetlen mértékben megugrott az aranyvásárlás mértéke Indiában. A Reuters szerint az emberek szinte megrohamozták az ékszerüzleteket, és rengeteg aranyat vásároltak. Az utóbbi hónapokban jelentősen megnőtt a kereslet a nemesfém iránt, februárban 82 százalékkal emelkedett az aranyimport a tavalyi évhez képest. India aranyimportja 2016 februárjában 27,4 tonna volt (idén már most 50 tonna!), míg éves szinten 510,4 tonna volt a teljes import mennyisége.
A februári roham az indiai kormány népszerűtlen döntésének utóhatása, mert novemberben egyik napról a másikra kivonták a forgalomból a két legnépszerűbb címletet, az 500 és az 1000 rúpiás bankjegyeket. A jegybank akkor a döntést a gazdaság kifehérítésével magyarázta. A lépést követően óriási káosz alakult ki az országban, a tüntetések mellett az emberek kígyózó sorokban próbálták beváltani a pénzüket. Ennek oka az volt, hogy a kormány nagyon szűk határidőt szabott meg a készpénz cseréjére, december 31-ig lehetett beváltani a kivont címleteket.
Bár Indiában a hagyományoknak megfelelően az esküvő- és fesztiválszezont szeptemberben, a monszun elvonulását követően tartják, de már most, az év elején nemesfémbe menekítették a családok a pénzüket. India, mint a világ legnagyobb aranyfogyasztója, óriási hatással van az aranypiacra, így az esküvői szezon is jelentősen befolyásolja az arany unciánkénti piaci árfolyamát.
forrás: Origo
Korábbi híreink
-
"Közel háromezer százalékkal növekedett Magyarország aranytartaléka bő egy évtized alatt egy kutatás szerint. A globális piacon is változatlanul népszerű, tartalékolási célú nemesfém azonban nehezen … tovább
-
"Az elmúlt időszakban ismét a figyelem középpontjába került az arany, mint jegybanki tartalékeszköz, a stabilitás szimbóluma. Az elmúlt évek világgazdasági és tőkepiaci folyamatai pontosan olyan … tovább
-
Az arany árfolyama új rekordra emelkedett, ami elsősorban az Egyesült Államok monetáris lazítására tett fogadások által volt vezérelt. Az autokatalizátor-alkatrész palládium január 12. óta először … tovább
-
Oroszország aranytartalékának nagysága az év elején megegyezett az egy évvel korábbival, de jóval többet ért – közölte az orosz jegybank. Oroszország aranytartaléka 75 millió uncia volt az idei év … tovább
-
Az Izrael elleni támadás növeli a geopolitikai kockázatokat, ami a menedékeszközök felé terelheti a befektetőket, mint például az arany, a dollár, vagy az államkötvények. A befektetők szoros … tovább
-
"Csütörtökön soha nem látott szintre ért az arany ára, ami elsősorban annak tudható be, hogy az Egyesült Államokban rossz a hangulat a tőzsdén. Amerikában továbbra is a regionális bankok helyzete … tovább
-
"A hatalmas kaliforniai áradások miatt lázban égnek az aranykutatók. A vízözön ugyanis újabb természeti kincseket hozott a felszínre, a szerencsevadászok nagy örömére. Hatalmas esőzések és áradások sú … tovább
-
Svájc orosz aranyimportja több mint két éve a legmagasabb szintre emelkedett, ami annak a jele, hogy az országból származó több régi aranyrudat olvasztanak újra, hogy könnyebben eladhatóvá tegyék. Az … tovább
-
A több évtizedes gazdasági válsággal és a 2006 óta hiperinflációval küzdő Zimbabwéban ugyanis épp erre készülnek. John Mangudya, a dél-afrikai ország központi bankjának vezetője jelentette be, hogy jú … tovább
-
Svájc az ukrajnai invázió kezdete óta először importált aranyat Oroszországból, ami azt mutatja, hogy az iparág álláspontja a nemesfémekkel szemben enyhülhet. Az alpesi országban már kifogytak a … tovább