Áramlik az arany Németországba
A Bundesbank január közepén jelentette be, hogy 2020-ig a tarlékok felét ismét azországon belül szeretné tudni. A németek nagy része természetesen örül a döntésnek, a szkeptikusok szerint azonban nagyobb biztonságban lenne az arany külföldön, érintetlenül hagyva, főleg az euróválság idején.
Az Amerikai Egyesült államok után Németország rendelkezik a legtöbb arannyal a Föld országai közül, nem kevesebb, mint 3,391 tonnával. Az elképesztő mennyiségű, 137,5 billió euró értékű aranynak azonban mindössze csak 31 százaléka van Frankfurtban, a német központi bank tényleges birtokában. A többi 45 százalékot New York, 13 százalékot London, 11 százalékot pedig Párizs nemzeti bankjainak bunkereiben őrzik.
A német jegybank Amerikából 300 tonnát, Franciaországból 347 tonnát kíván majd hazaszállítani a következő három évben fokozatosan, szigorúan titkos időpontokban. Míg tengerentúlon még ezután is marad jelentős mennyiségű készlet, a francia bázis teljes mértékben felszámolásra kerül ezzel a lépéssel. Németország tagadja, hogy ez utóbbinak a gazdasági szempontokon kívül egyéb politikai oka is lenne. Egy sajtótájékoztatón szóvivőjük úgy nyilatkozott, hogy az euró bevezetésével a Banque de France vonatkozásában egyszerűen megszűnt a legfőbb oka az aranytartalékok külföldön való tárolásának - ami a britek és az USA esetében nyilván továbbra is áll - vagyis annak, hogy krízishelyzetben az aranyért cserébe gyorsan jussanak hozzá külföldi, más nemű valutához.
Az aranytartalékok egyébként még a hidegháború idején kerültek külföldre, az oroszok esetlegesen bekövetkező inváziójától tartva. A németek félelme és bizonytalansága akkorának bizonyult, hogy a német újraegyesülés előtt az arany csaknem 98 százaléka volt országon kívül. A Bundesbank három fontos tényezőt tartott szem előtt annak megválasztásakor, hogy hová menekítsék értékeiket: a külföldi bank nemzetközi jó hírneve és megbízhatósága, a lehető legmagasabb biztonsági színvonal a készletek tárolásánál, és a stabil demokratikus alapokon működő államszervezet. Ezért esett a választásuk annak idején New Yorkra, Londonra és Párizsra. A New York-i befektetők például annyira megbíznak bankjukban, hogy legtöbbjük szinte sosem kéri, hogy ellenőrizhesse az aranytárolókat. Tavaly októberben pedig, amikor a Sandy hurrikán söpört végig a nyugati partokon, a szövetségi erők csak ennyit mondtak: "Aki igazán biztonságban szeretne lenni, menjen a bank föld alatti bázisaira".
Az arany hazaszállítása arra is jó alkalmat ad, hogy a németek felmérjék, melyik országban pontosan mennyi tartalékuk is van, valamint ellenőrizzék annak valódiságát. Ebből a szempontból egyébként a svájci nemzeti bank nem mutatkozik együttműködőnek. A németek mellett az osztrákok is többször kifogásolták már, hogy a svájciak biztonsági okokra hivatkozva nem hajlandóak elárulni az illetékeseiknek, hol tárolják az aranyat és annak minőségi vizsgálatának engedélyezésétől is vonakodnak.
Korábbi híreink
-
Hatalmas aranyleletre bukkantak a kínai Liaoning tartományban: körülbelül 1444 tonna arany rejtőzik a föld mélyén, több mint 166 milliárd euró (körülbelül 64 billió forint) értékben. Ez a legnagyobb … tovább
-
Az arany ára többször csúcsot döntött az idén. Nemrég 4400 dollár közelében is járt az árfolyam, majd rég nem látott mértékű napi esés után október végén 4000 környékén konszolidálódott. Merre tovább? … tovább
-
A nyáron fejeződött be a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának teljes körű ellenőrzése, amelyet Varga Mihály jegybankelnök kezdeményezett hivatalba lépése után. Az audit megerősítette, a Magyarorszá … tovább
-
Az arany idén soha nem látott ütemben drágult, és újra bebizonyította, hogy válságos időkben a befektetők első számú menedéke. Háborúk, vámháborúk és bizalmi válságok hajtják felfelé az árát, mikö … tovább
-
Rekord áron, 3855,47 dolláron jegyezték az arany unciáját magyar idő szerint hétfő délután. Mindez a dollár gyengülésének tudható be. Amennyiben az Egyesült Államok kormánya nem tudja megszavazni az … tovább
-
Rengeteg okot fel lehet sorolni a mostani bizonytalan makrogazdasági környezetben az arany mellett, ráadásul a Donald Trump amerikai elnök gerjesztette rendszerszintű bizonytalanság és a növekvő globá … tovább
-
Kína aranyimportja közel egyéves csúcsra emelkedett áprilisban a rekord magas árak ellenére, miután a jegybank enyhített a nemesfém behozatalára vonatkozó korlátozásokon. A kínai vámhatóság kedden kö … tovább
-
Az arany drágulása ellenére a lengyel kisbefektetők az év első hónapjaiban tömegével vásárolták a nemesfémet, az év végére az ilyen beszerzések akár a 20 tonnán túlhaladó, rekord magas szintet é … tovább
-
Az arany ára soha nem látott magasságba emelkedett, miután Kína zöld utat adott biztosítók egy csoportjának az aranybefektetésekhez, valamint Trump újabb vámemelést helyezett kilátásba. Az árfolyam hé … tovább
-
A globális bizonytalanság és a nemzetközi pénzügyi rendszerbe vetett bizalom megrendülése közepette jelentős aranyláz bontakozott ki 2024-ben. A jelenség hátterében összetett geopolitikai és gazdasá … tovább