Aranyat bányászna? Irány a Börzsöny!
Mintegy 3000 tonna aranyat és 3000 tonna ezüstöt rejthet a Börzsöny – ezt állítja Varga István, a Hun-Bányászat Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Kft. tulajdonosa.
A vállalkozó a Borsnak azt nyilatkozta, ez az arany és az ezüst tőzsdei árfolyamán számolva 153 milliárd euró, ami 50 ezer milliárd forint, ebből a teljes magyar államadósságot ki lehetne fizetni. E számok elmondásakor egy három svájci bányászati egyetem által hét műhold segítségével végzett georadar-kutatásra hivatkozott, bár az egyetemek konkrét nevét nem közölte.
Még szeptemberben kelt szárnyra a hír, hogy a Börzsönyben nemesfémbánya nyílhat, az erre vonatkozó szándékot a Hun-Bányászat Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Kft. fogalmazta meg. A nagyirtáspusztai területen megkutatott ércvagyonban akkor 1075,8 tonna termésaranyat és 909 tonna termésezüstöt véltek felfedezni, míg Rózsabánya térségében 18,6 tonna arany és 98,85 tonna ezüst földtani vagyont vettek számba.
Varga István októberben a hvg.hu-nak is nyilatkozott, akkor egy elhunyt bányász hagyatékából előkerült, 1990-es évekből származó, ígéretesnek tűnő kutatási eredményre alapozta terveit. Ezek kanadai, finnországi és a szlovák körmöcbányai vizsgálatok által is megerősített kutatások voltak, mindenesetre ezek alapján akkor körülbelül 1078 tonna aranyat saccolt a Börzsöny mélyében. A kincs kitermelésére még nagyratörő terveket is felvázolt: társaságával dél-afrikai technológiát vásároltak, ami lehetővé teheti, hogy a Duna–Ipoly Nemzeti Park Natura 2000-es védett területein található lelőhelyeket kívülről, lejtaknákkal érjék el, főként Márianosztra és Nagybörzsöny közeléből. Ez utóbbi határában nyilatkozata szerint már vételi opciót is szereztek ehhez egy hathektáros területre.
A hvg.hu több szakembert is megkeresett az ügyben. Közülük volt, aki nem kommentálta a hivatalos adatokhoz képest nagyságrendekkel magasabb becsléseken alapuló bányanyitási terveket, más ugyanakkor jelezte, hogy a kecsegtető adatokat alaposan körbe kell járni, ami egyrészt sok időbe és pénzbe kerül, másrészt az érc jellege is felvet egyéb kérdéseket. Olyan szakember is akadt, aki szerint inkább Recsk környékén lenne érdemes aranyat bányászni.
Varga István mindenesetre most azt mondta, a tervek szerint a teljes börzsönyi termelés, így a bányászat és a háromfázisú dúsítás is a mélyben zajlana, s csak a kész aranyrudak kerülnének egy elektromosan hajtott kisvasúthálózat segítségével a felszínre.
forrás: index; HVG
Korábbi híreink
-
Rengeteg okot fel lehet sorolni a mostani bizonytalan makrogazdasági környezetben az arany mellett, ráadásul a Donald Trump amerikai elnök gerjesztette rendszerszintű bizonytalanság és a növekvő globá … tovább
-
Kína aranyimportja közel egyéves csúcsra emelkedett áprilisban a rekord magas árak ellenére, miután a jegybank enyhített a nemesfém behozatalára vonatkozó korlátozásokon. A kínai vámhatóság kedden kö … tovább
-
Az arany drágulása ellenére a lengyel kisbefektetők az év első hónapjaiban tömegével vásárolták a nemesfémet, az év végére az ilyen beszerzések akár a 20 tonnán túlhaladó, rekord magas szintet é … tovább
-
Az arany ára soha nem látott magasságba emelkedett, miután Kína zöld utat adott biztosítók egy csoportjának az aranybefektetésekhez, valamint Trump újabb vámemelést helyezett kilátásba. Az árfolyam hé … tovább
-
A globális bizonytalanság és a nemzetközi pénzügyi rendszerbe vetett bizalom megrendülése közepette jelentős aranyláz bontakozott ki 2024-ben. A jelenség hátterében összetett geopolitikai és gazdasá … tovább
-
"Kína a szerencsés megtaláló, aminek szüksége is van a sok aranyra, de hiába gigantikus a bánya, nem lesz sokáig elég a nemesfémet habzsoló országnak. Az új, Kínában felfedezett aranybánya értéke tö … tovább
-
A sárgafém árfolyama a csütörtöki nap során jelentős növekedést könyvelhetett el, mivel az Európai Központi Bank (ECB) kamatcsökkentést hajtott végre. Ez a lépés ismét felkeltette a befektetők érdeklő … tovább
-
Közel egy évvel ezelőtt bemutattuk az elemzők legmerészebb prognózisait az arany árfolyamának jövőbeli alakulásáról. A szakértők legoptimistább előrejelzései szerint 2024-ben az arany árfolyama akár 3 … tovább
-
"Közel háromezer százalékkal növekedett Magyarország aranytartaléka bő egy évtized alatt egy kutatás szerint. A globális piacon is változatlanul népszerű, tartalékolási célú nemesfém azonban nehezen … tovább
-
"Az elmúlt időszakban ismét a figyelem középpontjába került az arany, mint jegybanki tartalékeszköz, a stabilitás szimbóluma. Az elmúlt évek világgazdasági és tőkepiaci folyamatai pontosan olyan … tovább