+36 (1) 808-9106

Aranybánya a tenger alatt

2015.11.11

Legkevesebb 470 tonna aranyat rejthet az az első kínai tengerfenékben felfedezett "kolosszálisnak" jellemzett lelőhely, amelyre 2 ezer méter mélységben bukkantak szakemberek három év kutatást követően.

A kelet-kínai Santung tartomány igazgatása alá tartozó Pohaj tengeri területeken, a Szansan-sziget vizeiben a tartományi Földtani és Ásványtani Kutatóintézet végeztetett méréseket. A China Daily című napilap beszámolója szerint a 20 tonna feletti aranykészlettel rendelkező bányákat már "nagynak" szokták nevezni. A szakemberek hangsúlyozzák, hogy az aranyérc felszínre hozatala komoly kihívás elé állítja majd a Laizhou Rehi Mining vállalatot. A "hagyományos" aranybányászat a talaj többnyire ezer méteres mélységeiben zajlik, s ebben a kínai bányászok gyakorlattal rendelkeznek. Az óceánban történő feltáráshoz viszont nem csak új eszközökre lehet szükség, de nagyjából ezer ember egyidejű munkájára is.

A nyersanyag és ásványi anyagok forrásainak fogyása közepette mind nagyobb figyelem irányul a Föld felszínének 70 százalékát kitevő tengerfenék alatt rejlő kincsek kitermelésének lehetőségeire. A jelentős potenciál ellenére természetvédők és kutatók egy csoportja ellenzi a tengeri ökoszisztéma megbolygatásával járó gazdasági tevékenységet.

forrás:Investor

Korábbi híreink

  • 2023.05.05

    "Csütörtökön soha nem látott szintre ért az arany ára, ami elsősorban annak tudható be, hogy az Egyesült Államokban rossz a hangulat a tőzsdén. Amerikában továbbra is a regionális bankok helyzete … tovább

  • 2023.04.24

    "A hatalmas kaliforniai áradások miatt lázban égnek az aranykutatók. A vízözön ugyanis újabb természeti kincseket hozott a felszínre, a szerencsevadászok nagy örömére. Hatalmas esőzések és áradások sú … tovább

  • 2022.09.21

    Svájc orosz aranyimportja több mint két éve a legmagasabb szintre emelkedett, ami annak a jele, hogy az országból származó több régi aranyrudat olvasztanak újra, hogy könnyebben eladhatóvá tegyék. Az … tovább

  • 2022.02.04

    Bespájzoltak a jegybankok tavaly az értékes nemesfémből. Három évtizedes rekordot döntött meg az aranykészletük. A világ aranykereslete tíz százalékkal nőtt tavaly, 4021 tonnát tett ki. Az Arany Vilá … tovább

  • 2022.01.31

    Az infláció nemcsak Magyarországon ugrott meg az elmúlt időszakban, hanem az egész világon. Az emberek többsége pedig azon töpreng, hogy milyen befektetésbe tegye a pénzét, amivel hosszabb távon is é … tovább