+36 (1) 808-9106

Az arany erős éve volt 2020

Címkék: arany, 2020, 2021, befektetés

2021.01.20

Több mint 24 százalékot emelkedett 2020-ban az arany árfolyama. Augusztusban rekordot is döntött a nemesfém, 2000 USA dollár feletti szinttel. A jegybankok folytatják jelentős arany-felvásárlásaikat, melyek következtében a világ aranytartaléka tavaly meghaladta a 35 ezer tonnát. 2021 elején az látszik: idén is folytatódnak ezek a trendek.

1800 USA dollár felett jár az arany unciánkénti árfolyama, amely rögtön 2021 első napjaiban kéthavi csúcsot döntött, 1900 dollár feletti értékkel. A stabilitást és biztonságot kínáló nemesfém iránti befektetői érdeklődés az elmúlt év világgazdasági bizonytalansága hatására továbbra is élénk: az árfolyam 2020-ban több mint 24 százalékot emelkedett. Az arany árfolyama az év eleji hullámvölgyeket és a márciusi mélypontot maga mögött hagyva 2020 közepére kezdett dinamikus emelkedésbe, augusztusban pedig rekordszintre, 2000 USA dollár fölé drágult. Előtte utoljára 2011 augusztusában és szeptemberében járt a lélektani 1900 dolláros szintnél.

2020-ban is folytatódó trend volt a világ nemzeti bankjainak aranyvásárlása, amely már a pandémia előtt elkezdődött. A jegybankok aranyvásárlási kedve 2018-ban és 2019-ben is rekordokat döntött, 656, illetve 650 tonna arany beszerzésével. Ezt a folyamatot nem kizárólag a koronavírus-világjárvány gyorsította fel, ugyanakkor csökkenésre sem lehet számítani a trendben. A vásárlásoknak köszönhetően a világ jegybankjainak aranytartaléka tavaly meghaladta a 35 ezer tonnát. Ennek közel a negyede, mintegy 8100 tonna az Amerikai Egyesült Államok kezében van, amely a legnagyobb aranytartalékkal rendelkezik, megelőzve Németországot és Olaszországot.

forrás: Tőzsdefórum

Korábbi híreink

  • 2025.05.23

    Rengeteg okot fel lehet sorolni a mostani bizonytalan makrogazdasági környezetben az arany mellett, ráadásul a Donald Trump amerikai elnök gerjesztette rendszerszintű bizonytalanság és a növekvő globá … tovább

  • 2025.05.22

    Kína aranyimportja közel egyéves csúcsra emelkedett áprilisban a rekord magas árak ellenére, miután a jegybank enyhített a nemesfém behozatalára vonatkozó korlátozásokon. A kínai vámhatóság kedden kö … tovább

  • 2025.05.21

    Az arany drágulása ellenére a lengyel kisbefektetők az év első hónapjaiban tömegével vásárolták a nemesfémet, az év végére az ilyen beszerzések akár a 20 tonnán túlhaladó, rekord magas szintet é … tovább

  • 2025.02.11

    Az arany ára soha nem látott magasságba emelkedett, miután Kína zöld utat adott biztosítók egy csoportjának az aranybefektetésekhez, valamint Trump újabb vámemelést helyezett kilátásba. Az árfolyam hé … tovább

  • 2025.01.06

    A globális bizonytalanság és a nemzetközi pénzügyi rendszerbe vetett bizalom megrendülése közepette jelentős aranyláz bontakozott ki 2024-ben. A jelenség hátterében összetett geopolitikai és gazdasá … tovább

  • 2024.08.21

    Közel egy évvel ezelőtt bemutattuk az elemzők legmerészebb prognózisait az arany árfolyamának jövőbeli alakulásáról. A szakértők legoptimistább előrejelzései szerint 2024-ben az arany árfolyama akár 3 … tovább

  • 2024.05.13

    "Közel háromezer százalékkal növekedett Magyarország aranytartaléka bő egy évtized alatt egy kutatás szerint. A globális piacon is változatlanul népszerű, tartalékolási célú nemesfém azonban nehezen … tovább