+36 (1) 808-9106

Megfertőzheti az aranyat az ebola?

2014.10.16

Hatalmas tragédia az emberiség számára a Nyugat-Afrikában dúló Ebola-járvány, amely mindemellett az árupiacokra, illetve az itt tevékenykedő vállalatok számára is jelentős veszélyt jelent.

Az Ebola-járvány által leginkább érintett területek, mint Libéria, Guinea és Sierra Leone olyan országokkal határosak, mint Mali, Elefántcsontpart, Szenegál, vagy Bissau-Guinea, akik igen fontos szerepet töltenek a világ aranytermelésében. A Deutsche Bank elemzői szerint jelenleg a színes nemesfém számára az Ebola jelenti a legnagyobb kockázati faktort. Egyelőre Nyugat-Afrika meghatározó aranytermelő államai még nem néznek farkasszemet az Ebolával, érdemes kiemelni, hogy Ghána a világ 10., míg Mali a 15. legnagyobb kitermelője igen fontos szerepet játszik a nemesfém piacán.

Konklúzió: Ha nagyobb kihatással lesz az ebola járvány a kitermelés emberi tényezőjére, azaz csökken a kitermelés, ami emelni fogja az arany árfolyamát, hiszen csökken a kínálat!

forrás:Investor

Korábbi híreink

  • 2025.11.24

    Hatalmas aranyleletre bukkantak a kínai Liaoning tartományban: körülbelül 1444 tonna arany rejtőzik a föld mélyén, több mint 166 milliárd euró (körülbelül 64 billió forint) értékben. Ez a legnagyobb … tovább

  • 2025.10.08

    A nyáron fejeződött be a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának teljes körű ellenőrzése, amelyet Varga Mihály jegybankelnök kezdeményezett hivatalba lépése után. Az audit megerősítette, a Magyarorszá … tovább

  • 2025.10.06

    Az arany idén soha nem látott ütemben drágult, és újra bebizonyította, hogy válságos időkben a befektetők első számú menedéke. Háborúk, vámháborúk és bizalmi válságok hajtják felfelé az árát, mikö … tovább

  • 2025.09.30

    Rekord áron, 3855,47 dolláron jegyezték az arany unciáját magyar idő szerint hétfő délután. Mindez a dollár gyengülésének tudható be. Amennyiben az Egyesült Államok kormánya nem tudja megszavazni az … tovább

  • 2025.05.23

    Rengeteg okot fel lehet sorolni a mostani bizonytalan makrogazdasági környezetben az arany mellett, ráadásul a Donald Trump amerikai elnök gerjesztette rendszerszintű bizonytalanság és a növekvő globá … tovább

  • 2025.05.22

    Kína aranyimportja közel egyéves csúcsra emelkedett áprilisban a rekord magas árak ellenére, miután a jegybank enyhített a nemesfém behozatalára vonatkozó korlátozásokon. A kínai vámhatóság kedden kö … tovább

  • 2025.05.21

    Az arany drágulása ellenére a lengyel kisbefektetők az év első hónapjaiban tömegével vásárolták a nemesfémet, az év végére az ilyen beszerzések akár a 20 tonnán túlhaladó, rekord magas szintet é … tovább

  • 2025.02.11

    Az arany ára soha nem látott magasságba emelkedett, miután Kína zöld utat adott biztosítók egy csoportjának az aranybefektetésekhez, valamint Trump újabb vámemelést helyezett kilátásba. Az árfolyam hé … tovább

  • 2025.01.06

    A globális bizonytalanság és a nemzetközi pénzügyi rendszerbe vetett bizalom megrendülése közepette jelentős aranyláz bontakozott ki 2024-ben. A jelenség hátterében összetett geopolitikai és gazdasá … tovább