Tizenhárom éve nem volt ilyen az aranypiacon
Tizenhárom év után az idén először fordulhat elő, hogy egy uncia arany kevesebbe kerül az év végén, mint az év elején.
A nemesfém árfolyama több mint 25 százalékkal esett idén, miután a befektetők kockázatosabb eszközöket kerestek a biztonságos menedéknek tartott arany helyett.
A Fed döntésére várnak a kereskedők
Az év első felében még számottevő kereslet volt, miután meredeken, rövid időn belül nagyot esett az ár, ami vonzotta a vevőket. Az év második felében aztán gyengült a kereslet, és fokozatos volt az árcsökkenés. Az arany ára hétfőn is lefelé araszolt, késő délelőtt 1231 dolláron állt azonnali szállításra Londonban, 0,3 százalékkal alacsonyabban, mint előző nap.
A forgalom itt is alacsony volt, mert a befektetők nem szívesen vesznek föl pozíciót; az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai tájékoztatóját várják a havi 85 milliárd dolláros enyhítési program jövőjéről. Ha a Fed jelzi a kötvényvásárlások csökkentését, az arany ára az év végéig alacsonyabbra süllyedhet a 2013-as mélypontnál, a június végén elért, lélektani határnak tartott 1220 dollárnál – magyarázták elemzők.
Hosszabb távon csökkenés várható
Ha a Fed nem tesz utalást az enyhítés lefaragására, némileg emelkedhet az arany árfolyama – mondta Suki Cooper, a Barclay’s elemzője. Hozzátette, hosszú távon ezzel együtt csökkenés várható, a részvénypiacok stabilitása és a fizikai kereslet lanyhulása miatt. A Fed eszközvásárlásai az arany árát is fölfelé hajtották az elmúlt években.
Korábbi híreink
-
Hatalmas aranyleletre bukkantak a kínai Liaoning tartományban: körülbelül 1444 tonna arany rejtőzik a föld mélyén, több mint 166 milliárd euró (körülbelül 64 billió forint) értékben. Ez a legnagyobb … tovább
-
Az arany ára többször csúcsot döntött az idén. Nemrég 4400 dollár közelében is járt az árfolyam, majd rég nem látott mértékű napi esés után október végén 4000 környékén konszolidálódott. Merre tovább? … tovább
-
A nyáron fejeződött be a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának teljes körű ellenőrzése, amelyet Varga Mihály jegybankelnök kezdeményezett hivatalba lépése után. Az audit megerősítette, a Magyarorszá … tovább
-
Az arany idén soha nem látott ütemben drágult, és újra bebizonyította, hogy válságos időkben a befektetők első számú menedéke. Háborúk, vámháborúk és bizalmi válságok hajtják felfelé az árát, mikö … tovább
-
Rekord áron, 3855,47 dolláron jegyezték az arany unciáját magyar idő szerint hétfő délután. Mindez a dollár gyengülésének tudható be. Amennyiben az Egyesült Államok kormánya nem tudja megszavazni az … tovább
-
Rengeteg okot fel lehet sorolni a mostani bizonytalan makrogazdasági környezetben az arany mellett, ráadásul a Donald Trump amerikai elnök gerjesztette rendszerszintű bizonytalanság és a növekvő globá … tovább
-
Kína aranyimportja közel egyéves csúcsra emelkedett áprilisban a rekord magas árak ellenére, miután a jegybank enyhített a nemesfém behozatalára vonatkozó korlátozásokon. A kínai vámhatóság kedden kö … tovább
-
Az arany drágulása ellenére a lengyel kisbefektetők az év első hónapjaiban tömegével vásárolták a nemesfémet, az év végére az ilyen beszerzések akár a 20 tonnán túlhaladó, rekord magas szintet é … tovább
-
Az arany ára soha nem látott magasságba emelkedett, miután Kína zöld utat adott biztosítók egy csoportjának az aranybefektetésekhez, valamint Trump újabb vámemelést helyezett kilátásba. Az árfolyam hé … tovább
-
A globális bizonytalanság és a nemzetközi pénzügyi rendszerbe vetett bizalom megrendülése közepette jelentős aranyláz bontakozott ki 2024-ben. A jelenség hátterében összetett geopolitikai és gazdasá … tovább